4 indok a csoportos edzés mellett

2018-05-23

Eddzünk saját testsúllyal együtt! Te bírod magad?

 

Biztosan mindenki érezte már, hogy ha egymaga van, nem is indul olyan könnyen az edzés. Egyedül nehezebb rávenni magunkat, hogy elinduljunk az edzőterembe. Munka előtt még túl álmosak vagyunk, munka után már túl fáradtak. Télen hideg és sötét van reggel is, este is, gyorsan elillan az a nehezen összeszedett kis motiváció, ami mozgásra sarkall bennünket. Az ilyen kis hétköznapi harcokban sokat segíthet egy jó csapat, egy szuper edző.

 4 indok a csoportos edzés mellett.jpeg

Lássuk mik szólnak a közös edző programok mellett:

 

A zene ereje rögtön megmozdít

 

Minden óratípushoz passzol valamilyen jó zene. Meg tudja adni azt a pluszt az edzés hangulatához, amit otthon, egyedül nem biztos, hogy össze tudunk hozni.

 

Nem vagy egyedül!

 

Az ember társas lény. A nehéz pillanatokban is jó tudni, hogy van valaki mellettünk, még ha ugyan úgy meg is küzd egy-egy fekvőtámasszal, ahogy mi. A rendszerességgel és a csapat húzóerejével, együtt könnyebben haladunk, egyre jobban bírjuk. Nem mellesleg, szuper lehetőség új barátokat megismerni.

 

Edzővel a sérülés kockázata is elkerülhető

 

Nagyon sokat segít, ha látjuk, ahogy az edző bemutatja a gyakorlatokat, felhívja a figyelmünket a helyes testtartásokra. Hiába nem egyéni óra, sokan vagyunk, az edző mégis mindenkire tud vetni néha egy pillantást, ami máris megteremti azt a biztonságot, amit egyedül, otthon nem biztos, hogy tudunk.

 

Változatosság

 

Nem megy el azzal rengeteg idő, hogy a netet bújod és keresgélsz valami új gyakorlatsor után. Az edző figyel a csapatra és ehhez mérten, változatosan állítja össze az edzéstervet.

 

Gyere el edzőtermünkbe, próbáld ki magad itt is!

 

 

 

  • sittestrening@gmail.com
  • +36 20 393 1240